Az elmúlt időben túl sok kontár kovács vállalta, hogy esszenciát nyer ki a klánnak áldozott tárgyakból, így az esszenciának nevezett, fegyverkészítéshez szükséges eszköz néhol kevesebbe került, mint egy napi szállás (plusz étek, természetesen).
A Kovácsok Céhe miután kiűzte a kontárokat, és a piacról egy elfogadhatónak titulált árig felvásárolta az esszenciát, a jövőben ellenőrizni fogja az összes [...]
Az utóbbi időben a város különböző pontjain de főleg a rosszabb hírű és közbiztonságú helyeken elszaporodtak a falfirkák. Ám ezek nem egy-egy utcai garázdálkodó csoport területét hivatottak jelölni, legalább is az átlagos szemlélődőnek nem ez jut róluk az eszébe.
Néhány felirat lassan már-már közszájon forog netán néhány részeg ember dalolja hazafelé menet, így hát joggal mondhatni, [...]
Ahogy a hajnal hasad úgy a reggeli fények bevilágítják a várost és eme fénypászmák néhol egy-egy plakátra vetülnek melyeken az alábbi felirat olvasható:
Minden Klánnak illetve jótét léleknek!
Az alább felsorolt emberek a Család nevezetű pitiáner tolvajszervezet tagjai és eme szervezetnek kémkednek. Amennyiben látják őket úgy elővigyázatosan viselkedjenek velük, nehogy a pénzük netán egyéb fontos dolog bánja
-Kém [...]