Hideg kések éjszakája

Vörösben úszó mólók… Vérbe fagyott hullák, egymásra furcsán tekintő városőrök és elfek, s 11 eltűnt hajó… Ezt tartogatta a Koronázás napja a Kikötő számára…
A városőrök elmondása alapján főként dokkmunkásokat láttak – s pár kétes kalóznak tűnő alakot -, kik nagy tömegben özönlötték el a területet - a hős őrség 40-50 főt végzett ki, még a [...]

Újabb brutális gyilkosság

Corvus 506. évében, a Palota Havának 24. napján a Dög-Zug mocskai között ismételten gyilkosság nyomaira bukkantak. Pontosabban egy hullát találtak, az áldozat kiléte jelenleg még ismeretlen. Az elkövető brutális módon, kitörte szegény, védtelen elf lány nyakát, ezzel vetve véget az életének, majd tettét tetézve megjelölte áldozatát. Vérrel, furcsa szimbólumot festett annak hasára, amely a hírforrásunk [...]

Látomás

Én láttam őket Boris húgom, esküszöm neked!
Akkor éjjel rámjött a hasmars, kisurrantam hát, kis híja volt…no de ezt hagyjuk!
Szóval, az égből lovagoltak le, a csillagok közül, a villámok meg csak úgy cikáztak körülöttük! Lobogott az a fekete köpönyegük, szikráztak a patkók!
Aztán csak ellovagoltak a kertünk alatt, dübörgött alattuk a föld!
Biztosan ők voltak, akikről a piacon [...]

Árulás a vezetők oldalán?

A suttogások nem érnek véget, szinte mindenkit körüllengenek, így van ez a mindenkori vezetőkkel, és kegyeltjeikkel is. Ezúttal ismét egy hír, mely szájról szájra terjed, bár ki tudja, mennyi igazság van benne? Az viszont tény, hogy a Nogas de Lauron talpig fegyverbe öltözött GEF-es kísérettel indult tárgyalni egy mindenki tudomása szerint békés klánszövetséghez, nem sajnálva [...]

Árulás

Újabb árulásról suttognak, mely nem egyedi Távolrév történetében, de talán a legmocskosabban egyike, mely krónikáink lapjaira íródhat. Egyes híresztelések szerint Mindra, a gyenge és haszontalan Nimnáró Őrzőinek vezetője Sziklaöbölbe utazott, hol Távolrév vezetői ellen lázított, és azok támogatását kérte, kik egyszer már megszállták a várost. A pletykák szerint nem átallott idegen, megszálló entitásokhoz fordulni, felsőbb [...]

Rejtett pokolpók-fészkek az Árnyas Erdőben?

A közelmúltban évek óta nem tapasztalt létszámban, többszáz fős hordában rontottak pokolpókok Pengevárra, a Marcangolók Hadának otthonára.
Rohamuk egységes, már-már szervezett, bizonyos szakaszokban egyértelműen irányított volt.
A Hadnak már korábban is meggyűlt a baja az Árnyas Erdő eme nagyranőtt ízeltlábúival. Úgy hisszük, minden pókfészeknben kell lennie egy vezetőnek, ami képes irányítani a többit, akár messzi távolból is. [...]

Könyvtár - Éjtemplom

Aidan király halála óta mondhatni használatlanul ácsorgó Királyi Palota enyészetnek indult. Pincéjét, a börtöncellákat ellepte a belvíz, úgy a fölötte kialakított Könyvtár is végóráit élte… Penész, és dohszag terjengett szintjén, a kötetek pedig, mik a régmúlt csatáit, törvényeket, és a Tudást hordozzák végveszély fenyegette. Míg nem, egy a Tudásra szomjazó, Tilarna of Fire krónikással, egykori [...]

Sziklaöbli ünnepség

A Tenger és a Szikla nászának városában megrendezendő 3 napos ünnepség sorozat keretén belül a következő programok várhatók:
Első Nap(Péntek):
-    Kezdetét veszi az Első Thrillion Tornyai Kockaverseny! (jelentkezés Fyshee Lamans - nál #202691)
-    Kőkapu Téren egésznap szólhat a Dal és a Rege, hogy minél több lélek hallja a háború nyomán született hőstörténeteket, s áriákat! [...]

Távolrévi Haditanács

Első alkalommal ült össze a Távolrévi Haditanács, melyen Távolrév klánjai egy közös hadművelet indításáról határoztak. A megbeszélésre Seraveline fogadós jóvoltából a Macskajaj fogadó e célra rendelkezésre bocsátott tárgyalótermében, zárt ajtók mögött került sor.
A magukat képviseltető klánok mindegyike támogatta, hogy erőiket egyesítve, Távolrév közös haderejeként együttműködve harcba szálljanak.
E haderő nem Távolrév belviszályainak, a klánok egymás közti [...]

Távolrévi szerencsevadászok figyelem!

Sziklaöböl Paloták hava 15-17-ig (május 15-től 17-ig)
Ünnepeljük együtt a Győzelmet!!!
A Tenger és a Szikla nászának városában megrendezendő 3 napos ünnepség sorozat keretén belül a Legendák Kalandorai klán szervezésében megtörténik az Első Thrillion Tornyai Kockaverseny!
Nevezés: Fyshee Lamans - nál #202691 (A kezdésig bárki nevezhet, akár a helyszínen akár üziben!!!)
A játékos jelölje meg azon klánt amelynek utalni [...]