Tisztelt Újságolvasók!
Magam is az újságból szoktam értesülni az eseményekről, gondolom, Önök is így vannak ezzel. Most abban a szerencsében lehetett részem, hogy szobám ablakából nézhettem végig városunk történelmének egy újabb fordulatát.
Valaha a Városháza írnoka voltam, betegségem óta a szobámhoz vagyok kötve. Az ablak elé tolt karosszékemből figyelgetem a város életét. A Citadellával szemben van a házam, így legalább a napi őrségváltással, az őrjáratok elindulásának és visszatérésének látványával elszórakoztattam magam.
Mióta nem volt parancsnoka az őrségnek, napról napra nagyobb aggodalommal figyeltem, mennyire megbomlik a fegyelem, hogy egyre kevesebb őrjárat vonul ki. Amikor pedig arról hallottam, hogy a Híderődöt szörnyek támadták meg, láttam, hogy a Citadella legénysége nem mozdult. Azazhogy mozdult, de hogyan! Részeg zsivaj, ordítozás hallatszott az erődből. Nyilván nagyobb mennyiségű pálinkához juthattak odabent.
Aztán persze elindultak a kiabálások, hogy pár hónapja nem kaptak zsoldot. Ami meglehet, ahogy visszagondoltam, valóban régóta nem láttam a zsoldot hozó szekeret a kapu elé kanyarodni. Egy fiatal harcos, ahogy később kiderült, Damas Vorthin próbált meg szót érteni a részeg katonákkal. Később kijött hozzá a meghalt Peterson hadmester fia, és tájékoztatta. Nemsokára egy szekér gördült be a Kisasszonyliget felől, Vorthin úr pedig bekiáltott a katonáknak, hogy nyissák ki a kaput, mert megjött a zsold. Nem a szokásos zsoldot hozó szekér volt, vagyis biztos a maga pénzét akarta szétosztani, hogy lecsillapítsa a lázongókat… De nem sikerült.
Ugyanis közben berobogott a térre pár felpáncélozott katona, a király családjának címerével. Luciano úr, a király öccse vezette őket. Szóváltásba keveredtek Vorthin úrral. Pedig minden rendeződhetett volna, hiszen a katonák csak a zsoldjukat akarták. De amikor Vorthin úr visszafordult a kapu felé, egyszer csak látom, hogy Luciano herceg úr felemeli a kezét, mire a harcosai megtámadták a szekeret, egyikük pedig, egy nagydarab fél-ork, hátba lőtte Vorthin urat. A fiatal harcos összerogyott, az emberei megpróbáltak védekezni… ekkor azonban a kitárt kapun kiáramlott rengeteg katona és rátámadtak a Lauron-harcosokra.
Minden egyszerre történt. Megérkezett a Király úr is, és még páran. A katonák egy részét lecsendesítette a közben megérkező Sonir Norend úr, és elvitte őket a Királyi Palota felé, hogy kiadja a zsoldjukat, mások, akik elég részegeknek látszottak, a szekér mellett tülekedtek, ahonnan egy fiatal lány közéjük szórta lapáttal az aranyat. A Király magához hívta az övéit, meg beszélt is még a tömeghez… de egy gwuffos rohamosztag nem várta be szavai végét, és nekik rontott. Itt harcoltak a szemem előtt városunk polgárai, egymás ellen, a Király ellen, a király pedig a saját alattvalói ellen. Sonir urat pedig a zsoldosztásból visszatérő katonák a vállukon hozták és kikiáltották Helytartónak. Nogas király úr pedig elesett a harcban, az öccse, Luciano úr is, és még páran a harcosai közül.
Hogy történhetett meg mindez? Mindenki felteszi a kérdést nyilván magában, egy volt városi írnok pedig még inkább. Ha a Király úr gondol arra idejében, hogy kiossza a zsoldot, ha a régi parancsnok eltűnése után új parancsnokot nevez ki, nem lett volna okuk a katonáknak fellázadni. De nem használt a Király úr jó hírének a családja sem. A veszekedésből hozzám felhangzó szavakból tudom, hogy Luciano úr tiszteletlennek tartotta Vorthin urat. Ám ezért még nem kell lelőni valakit, aki éppen segíteni készül!
Az ablakból figyeltem, amint Sonir úr bevonul a Citadellába, aztán beviszik Vorthin urat is, aki szerencsére nem halt meg. Később kihallatszott a hangja, amint beszédet mond a katonáknak. Aztán megérkezett Kulgar con Scorpione úr, a Falka fővezére, aki újabban az Egyetlen vallását terjeszti városunkban, majd Ortel Naudin úr is, a Főbíró. Mindketten békével távoztak valamivel később. A tér elcsendesedett, később elindultak a járőrök is.
Hogy mi történt a Citadellában, arról csupán találgathatok. De városunk polgáraival együtt remélem, hogy a Helytartó úr jobban kézben tudja majd tartani a város vezetését, mint elődei.
Oscar Wulfius, volt városi írnok