A Süvöltő hava az összefogás jegyében

A(z) 627. év első hónapjában Távolrév történelmében ezidáig példa nélkül maradt eseményeknek lehettek szemtanúi a város polgárai, minthogy a [város] históriájában szintén nem volt eddig fellelhető sem élőholt horda, sem „Vahad”.
A város e vészterhes időkben felismerte az „összefogás” szót, s annak jelentőségét, elfogadva, hogy csak _együtt_ vészelhetjük át a telet, s az eljövendőt. Az itt [...]

Távolrév a pusztítás után

A legnagyobb város romokban. Legendás intézményei a földdel lettek egyenlővé, korábbi társadalmi hierarchiája átalakulóban. Következő írásomban arra teszek kísérletet, hogy elbeszéljem, mi fogadja az ide tévedt vándort:
I. A város maga
1. A pusztulat
Távolrév egyértelműen nem heverte még ki a dúlást. Romos épületek, élelem után kutató patkányok, kosz és szegénység fogadja az erre tévedő vándort. A város [...]

Királyi(?) Gárda

Fifikás Fóliánsok – Címlap rovat (6.)
Essék most szó Távolrév legpatinásabb klánjáról, melyre már rárohadt a feledés jótékony homálya, a (mélyen) alvó oroszlánról, a királyok egykori védőbástyájáról, melyről manapság annyit (nem) hallani, és akik miért is viselik a királyi jelzőt? (Bár könnyen lehet, hogy jelentéktelenségük és semmittevésük tökéletesen passzol I. (Hűdenemescsaládbólszármazom) Nergalhoz.)
Nos, mi is a Gárda? [...]

Független újságírás

Fifikás Fóliánsok – Széljegyzetek rovat (5.)
A független újságírás nem azért független, mert az újságíró megpróbálja kiszolgálni a nagyközönség által középútnak vélt snasszt, dilettantizmus és populizmust. A független újságírás azért független, mert az újságíró nem függ a sikeréhségtől, nem függ a társadalmi elvárásoktól, és nem függ az aktuális hatalomtól. Az egyetlen dolog, amit függ, önnön korlátoltsága, [...]

Kiáltvány

Érkezők, Távolrév népe!
A városőrség segítségével a város újjáépítése megkezdődik. Felszólítok mindenkit a munkálatokban való részvételre. Minden délben az Arénaszínháznál gyülekezve várjuk a nőket és a gyerekeket is, hogy Ferrah nevében az ételosztásnál a Főpapnak segédkezhessenek.
Mindannak az imáját, aki a városért dolgozni nem rest, meghallgatja a Sárkányúrnő: élelmet kap és az éhsége szűnni fog.
Elfogatóparancsot adok [...]

Távolrév Királya és a Hasznosság elve

Beszélgetés Nergal Lameth-tel
Távolrévnek immáron új királya van. Hatalma kibontakozóban, feladata számtalan. Az Ő küldetése gondoskodni Távolrév túléléséről, majdani virágzásáról. Kérésemnek kegyesen eleget téve nyilatkozott Nergal Lameth.
Előszóban a Királyról
Nergal 26 éves, hajadon emberférfi, a nemesi Lameth-dinasztia tagja. Megjelenése, viselkedése és megfontolt szóhasználata egyaránt komolyságra és határozottságra vall. Olyasvalaki benyomását kelti, aki szereti magát szépséggel és [...]

Senki (avagy a Fickós Filkók Fóruma)

Fifikás Fóliánsok – PP, avagy politikusportrék rovat (4.)
Üdvözlégy, igen kedves olvasónk! Új rovatunk debütál, a PP, avagy politikusportrék, melyet eddig még csak beharangoztunk, most azonban (szűkös lehetőségeinkhez képest – lásd később) meg is valósítunk. Fóliánsuk címe arra engedne következtetni, hogy királyunkról ejtünk szót, ez mégis csalóka lehet. Mert nem, most nem róla fog szólni eme [...]

Törvények röviden, tömören

Fifikás Fóliánsok – Széljegyzetek rovat (3.)
Hadd reflektáljak szerény Fóliánsom pár sorával Nevesincs, Senki Által Nem Választott és Nem Ismert, Hatalmas Királyunk, (gyors oldalpillantás után, egy másik lapról másolva) Nergal Lameth (másolást befejezve) törvényeire, melyet több piros ponttal és még több fektével jutalmaz a Fifikás Fóliánsok.
A ’mi’ személyes névmás helyett az ’én’ személyes névmás használata: piros [...]

Éljen a király! Vesszen a király!

Fifikás Fóliánsok – Széljegyzet rovat (2.)
Kicsit megkésve szeretnék felelni a törpék havának huszonkettedik napján kelt „Éljen a király” címmel illetett örömódára. Tökéletes példája annak, miképp lehet a tájékoztató újságírást ferdítésekkel, féligazságokkal és túlzásokkal teletűzdelni. De legyünk jóhiszeműek! Engedjük meg magunknak ezt a luxust a Fifikás Fóliánsok jubileumi, második számában! Ne mondjuk, hogy a szerző [...]

Beköszönő

Fifikás Fóliánsok – Címlap rovat (1.)
Nyájas olvasó!
Életedben először tartod kezedben a Fifikás Fóliánsokat. Ennek értelemszerűen az az oka, hogy ez az első kiadás. Ne lepődj meg, ha egy Fóliáns csupán egy lap. Egy lap, egy cikk! – ez a mi mottónk. Korunk nem kedves a villás nyelvű és éles pennájú újságíróknak (bár akad ellenpélda, hogy [...]