Olvastátok, amit én olvastam?
Egy nevesincs rend dönt a fejünk fölött, olyan királyra formálnak jogot, ki az ő elvárásaiknak megfelelő, úgy tesznek, mintha Távolrév alapítása óta itt lennének, holott még a lábukat se tették be a városba.
Szerintük legyen a király kemény, mint az acél, hogy ne hajoljon a bölcs tanácsra, legyen erőskezű, akár egy harcos, hogy zsarnoksága kivirágozhasson, s legyen engedékeny, mint egy kereskedő, s oly kapzsi is… sőt, királynő legyen, egy asszony!
Egy Invictus!
Utolsó élő leszármazottja Paulus Invictusnak, a Szörnyetegnek, ki elárulta egykori őseinket, s dicső városunkat, ki lepaktált holmi szörnyhordákkal, hogy Távolrévet ostrom alá vonja, s a pusztulás szélére sodorja!
Cseberből vederbe… ugye?
Távolrévnek vezetőre van szüksége.
Olyanra, aki a városért van, Távolrévért és olyanra, aki a népéért van, azaz értünk. Ilyen uralkodóra van szükségünk, hisz…
„Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!”
…válasszunk mi királyt! Legyünk mi azok!
Ragadjatok fegyvert, legyen az kasza vagy kapa, s rázzuk le közösen a rabigát vállainkról, vegyük vissza azt, ami a miénk!
Irány a Nemesnegyed, a Távolrév szívét rágó famíliák otthona, akik a mi verejtékcseppjeinkből élnek meg gondtalan!
Itt az ideje, hogy szolgából úr és úrból szolga legyen, hogy gazdagból szegény, szegényből pedig gazdag váljék!
Én magam pedig a Thrillion Kapui Lovagrendet nem tartom többre egy gittegyletnél, félkegyelműek búvóhelyénél, míg egy általam legitimnek tartott távolrévi uralkodó ezt meg nem cáfolja!
Ébredj Távolrév! Ébredjetek!