Szép Távolrév nyugodt földjén
Nosztalgikus mese szól
Királyokról, helytartókról,
Lovagokról, hisz tudod jól!
A múltnak fényes emlékei
Megszépítik azt a tényt
Hogy Invictusok uraltak
Távolrévben minden lényt.
Utánuk jött néhány majom
Öreg, koszos pávián
Tanácsnak nevezte őket
A sok talpnyaló orángután
De a Tanács jól elhúzott
Azóta sincs nyoma, huss!
Helyükbe meg 2 ember ült
Fea s Calan Invictus!
Aranykor volt ez akkor
Dicső révi diadal
volt ott minden, rend, fegyelem
pénz s lovagi viadal
Aki beszólt, hejje huja
Annak fejét beverték
Panaszait, lázadását
Kulgar módra kezelték
De véget ért az arany-éra
Ezüst korszak jött utána
Szenátus a hatalmát
Aidanra átruházta
Erős volt még akkor a város
S a Birodalom nem csak remény
De árulásnak sötét átkán
Megtört minden hatalom.
Aztán jött a bronz korszak
S király jött király után
mígnem egyszer tojás tűnt fel
a Katedrális homlokzatán
Az céhes bábu árulónak
a feje, hopp leesett
Ezzel rövidült meg akkor
a Sonir-era egy keveset
Azóta meg egyre jönnek
a hurkák, gyurkák, egerek
Nagypofájú elf-gnóm suttyók
Helytartók s Hadmesterek
Ez már régen nem a Bronzkor
Vaskornak sem mondanám
Disznótrágya lett már mára
Mi aranyból volt hajdanán
Régi hősök satnya fattya
Már hiába küzdene
Nem tér vissza a régi város
S tucatnyi istene
Maradnak hát nyakunkon már
Helytartók és Hadurak
Nameg persze pár nagy patkány
Éhes céhes cimbora…