Távolrév királynőjéhez és hadmesteréhez, a Thrillion Kapui Lovagrend nagymesteréhez és a Thrillion Kapui Egyház főapátjához
Mélyen tisztelt felséges úrnőnk és ti nemes és feddhetetlen urak valamint szentséges atyánk!
Azért ragadott tollat ékszerészkalapácshoz és kovácstűzhelyhez szokott kezem, hogy elősoroljam tisztességben és becsületes munkában eltöltött éltemnek, valamint a hozzám hasonlók életének sérelmeit, melyeket az utóbbi időkben elszenvedni kényszerültünk.
Mint azt bizonyára felséged emlékezete is jóindulatúan bizonyíthatja, magam voltam ki számodra a hármas koronát elkészítettem, életem összes szakértelmét és tudását, ügyességét beleadva abba a fejékbe.
Miután megelégeltem a város zaját úgy döntöttem, hogy Fehérhon békés falai közé költözvén ott folytatom művészetemet és munkásságomat, segítvén és gazdagítván a Holdpajzs klán közösségét.
Jó darab ideig háborítatlanul élhettem világom, nem bántván senkit és semmit míg egy napon azt kellett lássam, hogy műhelyem kifosztva, drága remekeimnek lába kélt!
Mindez aztán rendszeressé válván már-már földönfutóvá lettem, hisz mindenem a gaz latrok zsákjában végezte! Panaszommal a falu elöljáróját, Erieena Canis asszonyt megkeresvén azt találtam, hogy e békés népek ugyancsak megszenvedik a tolvajok áldatlan tevékenységét.
Alázatosan kérem tehát felségteket és titeket, jó urak és szentséges atya, hogy alant felsorolt gazokat, kiknek nevét felfogadott perzekutoraink kiderítették, elfogassák és példásan megbüntessék, hogy kedvük hosszú időre elmenjen a tisztességes polgárok vagyonának megrövidítésétől.
Glatia Rauminen (#229106)
Skali AzorSor (#197867)
Lucy Blake (#228736)
Hebrencs Hani (#270186)
Neliah Nuro (#229094)
Trampli Treb (#229371)
Urian Blake (#280092)
Mira Loriel (#229349)
Deborah Danacha (#263818)
Maradok feltétlen hívük,
Andreas Nustkorb
ékszerész és ötvösmester
Kelt Fehérhonban a corvusi időszámítás 627. évében, A Gnómok havának 2. napján.